A mindig beszűrődő fénysugár

fenysugar.jpgVoltak napok - sok-sok nap éveken át - amikor este már nem volt kedvem semmit sem csinálni, csak aludni menni. Reggel Petit a bölcsibe, oviba vinni (nem a körzetibe, hanem be Pestre, útközben valahogy megúszni a vonaton Peti furcsa dolgait - egyszer még írni szeretnék erről is), aztán helytállni a munkahelyen, majd otthon kezelni a feszkós szituációkat. Teljesen leszoktam a tévénézésről, zenehallgatásról. Helyette inkább azon agyaltam, hogy az aktuális viselkedésproblémákat hogyan lehetne megoldani. Este napirendet, szabályokat terveztem, majd gyártottam, természetesen kép formában, nyomtattam, lamináltam újra és újra. Gondolkodtam a jutalmazási rendszeren  - az auti gyerkőcökben a belső megfelelni vágyás messze nem olyan, mint normál társaiknál.

A diagnózis óta elmúlt több, mint öt év. Fura, de mostanában azon kapom magunkat a férjemmel, hogy egy-egy együtt elköltött vacsora után van időnk egymással akár hosszan is beszélgetni anélkül, hogy ne kéne Peti nyomában járni. Már képes vagyok érdeklődni egy-egy film iránt. Elkezdtem könyveket olvasni és azokat be is tudom fejezni. És nemcsak autizmus témában. Amikor hazamegyünk munka, suli után, hihetetlen, de marad olyan idő (na nem órákban mérhető, de mégis), amikor egyszerűen csak gondtalanul lazítunk, vagy... egyáltalán, mit is kezdhetek magammal? Van szabadidőm?!!! Újra magamra kell találnom, a hobbijaimra, a történelmi regényekre, arra, hogy nemcsak anyuka, hanem feleség is vagyok, hogy szeretnék venni egy-két csinos dolgot magamnak, hogy vannak barátaink, hogy a gyerekekkel is több programra elmehetünk talán, hogy blogot írhatok ..... Ezeket újra kell(ett) tanulnom, mert Petivel könnyebb lett az élet. Van egy szuper terapeutája és van egy iskolája klassz pedagógusokkal.

Aztán felébredek és Peti a földhöz vágja a sajtos stangliját, mert adtam belőle a tesójának is, a fémvonatát az ablaknak dobja, mert lejárt a számítógépes játékideje.

Igen, az autizmus soha nem tágít mellőlünk és lesznek kisebb-nagyobb hullámvölgyek. De hiszem, hogy a fénysugár mindig velünk marad és szép lassan még jobban megerősödik...