Kiborulós napokon kell valami kreatívkodás. Ez történt velem egy nyári napon- Peti dührohama után gyakran rám jön, hogy tennem kell valamit, ami előrébb visz minket. Elhatároztam, hogy ez alkalommal kitűzőt tervezek magunknak. Mivel minden nap vonattal utazunk és a városban is meg-megfordulunk, sok emberrel találkozunk, akik ha Peti furcsán viselkedik, nem tudják hova tenni a dolgot. Az átlag embereknek nem sok elképzelése van az autistákról, vagy ha van, akkor azonosítják például az Esöember karakterével. Pedig ha csak Petit nézzük, lehet metrómegállókat hangosan sorolós, ugyanazt a másoknak értelmetlennek tűnő kérdést a vonaton ötvenszer megkérdezős, kiborulós, mindennek örülős, a buksiját  örömében nekem ütögetős, a cipőjét minden nap levevős-talpvakarós, de legtöbbször csak ugyanolyan  ember, mint mindenki más. Sőt, egy alapvetően vidám kisfiú. Nem "A fogyatékos". Ha már csak pár embernek leesik a tantusz és ha legközelebb egy ilyen fura gyereket látnak, nem gondolják fejcsóválva  hogy "ejnye, milyen neveletlen, gátlástalan, ...."  Legközelebb talán toleránsabbak lesznek. Vagy ha más nem: magunkat védem a beszólások és rosszalló tekintetek ellen. Szóval a célom az volt, hogy az emberek megismerjék testközelből az autizmust. 

Végül két kitűzőt terveztem, amik a képen láthatóak. Szépen elkészítették nekem és kitűztem a táskáinkra. Ami az enyémre került (azzal a szöveggel, hogy "Szeretek valakit aki  autista"), hamar elkészült. A másikon, ami Petiére került, sokat gondolkodtam, hogy milyen szöveg kerüljön rá. Végül az lett, ami a képen van, olvassátok itt el:

Az elkészült kitűzőket először félve hordtam: most megbélyegeztem magunkat? Aztán elkezdtem figyelni az emberek reakcióját. Sokan úgy tűnik, mintha nem is vennék észre. Ilyenkor nem tudhatom, csak remélem, hogy sokakhoz eljut az üzenet. De volt már, hogy a szemben ülőn a felismerést láttam: hogy összeköti a látottakat a kitűzőn olvasottakkal. Én igazából nagyon szeretném, ha valóban egy beszélgetés tudna kialakulni egy-egy fura helyzetből, szívesen válaszolok bárkinek, aki megszólít, hogy Peti épp mit miért csinál.

Nem vagyok rá büszke, de mégis jó érzés felvállalni magunkat. Legyünk toleránsak a másikkal, hisz nem ismerhetjük a másik helyzetét, akár autizmus, akár más problémákkal küszködik. Hisz ahogy a dal mondja: "Mindannyian mások vagyunk, de egyben s másban hasonlítunk" (Halász Judit, vagy Bródy: https://www.youtube.com/watch?v=tBqUit4mw2M) - hallgassátok csak!